Felebredtem. Nyultam magam melle ,hogy oleljel ot at ,de nem volt ott.
Ijedten kapdostam ossze-vissza de hiaba. Eltunt. Szolitottam ,de nem valaszolt.
A mellkasoban szuro fajdalmat ereztem ,s mintha uresseg kavargott volna bennem...
Kirohantam a szakado esobe ,a vilag kopar volt...
A fak kopasz agaikat, mint segelykero karokat emeltek a vorosen izzo eg fele.

Eles fajdalom nyilalt melkasomba, szemembol konny patakzott.
Torkombol az uvoltes, mint veszett gejzir tort fel. 
 A mellkasom kette valt, a fajdalom elviselhetetlen volt.
A kavargo sotetseg bennem fajo uvoltesse alakult.Valamim hianyzott...
A ketterepedt mellkasomban nem dobogott sziv es a lelkem csonka volt. 
Hol a masik felem? Bizony messze jar... Neki ugyanugy faj az egesz, de nincs mit tenni, harcolunk.
Es en harcolok az utolso lelekzetemig, amig a sotetseg fel nem emeszti testem s a maradek lelkem...

Mert hianyzol .... 
~Haldoklom....

S mikor eleresztettem a kezet, mert menni kellett, mintha a szivem s a lelkem is vele ment volna.
Elvitte mindenem! Mindenem...hisz nekem o a mindenem! A szivem, mely a vert hajtsa ereimben , az eletero, melytol lelegzem es letezem. O a Napom, mely beragyogja keseru letem, O a Holndam mely ezust fatylat teritve vilagomra egy mesevilagba repit... O az en gyonyorusegem, kinek szeme pillantasaert is sorvadok... szep szaja mikor mosolyra huzodik olvadok. Hangja megnyugtat engem, olelese feltolti ures lelkem es erzem, letezem! Csokja mely nekem olyan, mint a viz... Kell! Kell! Kell megtobb es tobb!!! Az olelese nekem az etel, mely nelkul meghalok ... a szeretete adja nekem a lelket ures bensombe... mintha ujjaszuletnek ujra es ujra, ha vele vagyok... Olyan jo erezni ,hogy szeret.... 

Mert nekem csak a fajdalom jut...
Megkovesedett szavak, mik szivemet nyomjak.
A fajdalom fatylat terit ram es buval koszoruzza be szivem.
Mar sirnom sem szabad, csak ulok az arcomra fagyott mosolyal s a levego megfagyott korottem...
A szivem tele van fajdalommal es a repedt mellkasombol fekete ver folyik.
"NEM SZABAD!" -hallom tompan.
Mert en egy rab vagyok onmagam bortoneben honnan nem szabadulok tan soha.
Nem sirhatok, irnom sem szabad... Engedelmeskednem kell!
Tiltott szavakat vetek papirra ,miket ha megtudnak bizonyosan vegem van. Megesznek.
Csak egy ember van, ki szabaditom lehet...messze, messze...
Csak o menthet engem ki bortonombol, am meggatoljak, megtehetik...
Imara kulcsolom kezem, mar csak Isten lehet a mi szabaditonk...
O donti el ,hogy tavasszal latom-e meg kinyilni a viragokat...
"Mert ha nem lehetek Vele emesszen hat a lang, hogy ne lathassam tobbe a csillagokat,
hogy az uvoltes ne szaggassa tovabb a torkomat."
Furcsa...nelkule reg feladtam volna... engem O tart eletben.
Nem ertik, masok alig ertik ,hogy miert erzek igy.
Hat elmondom... A lelkem gyenge. Nagyon gyenge!
Hiaba mutatom magam erosnek, nem vagyok az!!!
S eme lelket szettiportak, tonkretettek! Szornyetegge tettek...
Meggyengultem es masok nem tudjak, de egy kis szo is nagyon meg tud engem sebezni.
Gyotrodom... Faj legbelul! Nagyon faj!!!
Haldoklom... Mert O nincs itt...
 

Csendben kusznak a napfenyes 
Kek egen a baranyfelhok.
En csak ulok es elvezem a napsutest.
Lagy szello fuj, valami illatot hoz magaval.
Boldog vagyok.
Am az eg kegyetlen.
A baranyfelhok tovalibbennek 
Az egyre erosodo szelben. 
A rozsaimra nezek szomoruan
Melyek homokvaraim tetejen tundokolnek.
A szel egyre fuj
Az eg beborul.
A Nap eltunik.
Elhalo sohaj tor fel belolem
Koszivem elborul.
Remenykedve nezek a 
Fekete felhoktol boritott egre
De hiaba.
A hullamok egyre gyulekeznek
Labaim korul.
Az eg megdordul es fekete
Gyaszesot konnyeznek a 
Fekete felhok. 
Terdre rogyok.
A savas konnyek vegigfolynak arcomon.
A hullamok gyulekeznek 
En meg varom, hogy osszecsapjanak
Folottem a gyilkos, fekete habok.
Csak a rozsaimat sajnalom...